„Menjenek korrupt politikusaink Magyarországra” – kifakadt a Tusk-párti lap szerkesztője Romanowski menedékjoga miatt

2024. december 23. 08:17

„Legalább összekapcsolódik az igazságszolgáltatástól, jogszolgáltatástól való megszabadulás Orbán Viktor nevével” – írta a Gazeta Wyborcza főszerkesztő-helyettese.

2024. december 23. 08:17

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Bartosz T. Wieliński, a Gazeta Wyborcza főszerkesztő-helyettese véleménycikket közölt a hvg360-on. Wieliński felidézte Jarosław Kaczyński-nek, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) elnökének 2018-ban tett kijelentését, mely szerint „a szabadság és Orbán Viktor neve számunkra összetartozik”. „Hat évvel később, akkor, amikor a PiS szökésben lévő politikusa Magyarországon keres egérutat, ennek az idézetnek a tartalma gyökeresen megváltozik. Hamarosan még több PiS-politikus menekülhet Magyarország felé” – folytatta a szerző.

A lap főszerkesztő-helyettese Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettesről – aki a napokban Magyarország nyújtott menedékjogot – azt írta, hogy a PiS szélsőjobboldali szárnyának a tagja és az Opus Dei ortodox katolikus szervezet cölibátusban élő aktivistája. „Egymást érik a precedens jelentőségű büntetőügyei. A legújabb kori lengyel történelemben még soha nem működött szervezett bűnbanda az Igazságügyi Minisztériumban. És ha ez nem lenne elég, a bűnbandát a miniszterhelyettes maga irányította volna” – állította cikkében Wieliński.

Ezzel szemben az Alapjogokért Központ által készített elemzés arra hívja fel a figyelmet, hogy Marcin Romanowski ellenzéki képviselőt jogellenes tartóztatták le 2024 nyarán. A volt miniszterhelyettest az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tagjaként mentelmi jog illeti meg. Szabadon bocsátására csak azt követően került sor, hogy a Közgyűlés elnöke tiltakozását fejezte ki a mentelmi jog megsértése miatt, majd egy bíróság is megerősítette, hogy a képviselő letartóztatásának nincs jogalapja.

Ezt is ajánljuk a témában

Az újságíró azzal folytatta, hogy miután 2023-ban a PiS elvesztette a hatalmát,  az új igazságügyi miniszter Adam Bodnar lett, aki átvette az ellenőrzést az ügyészség fölött is. Wieliński arra is kitért, hogy még nem fordult elő, hogy az Európai Unió egyik tagállamában politikai menedékjogot kapjon valaki, aki ellen európai elfogatóparancsot adtak ki. 

Orbán ezzel a gesztussal az Unió igazságszolgáltatását alázza meg”

 – vélekedett a szerző.

A főszerkesztő-helyettes szerint „az EU-val szembeni lépésnél is fontosabb, hogy Orbán Viktor egykori bajtársát, mai fő ellenségét, Donald Tuskot igyekszik megalázó helyzetbe hozni. (...) A kiemelten fontos gyanúsított magyarországi befogadása, a Lengyelországba való visszatoloncolás akadályozása, mélyítheti ezt a frusztráltságot” – tette hozzá.

Wieliński előre tekintve arról is ír, hogy Lengyelország a májusi elnökválasztási kampány előtt áll. „Ha a PiS meg akarja nyerni a választást, akkor a demokratikus tábor támogatóinak csalódottságát kell táplálnia” – húzta alá. Ezt követően arra is kitért, hogy „amikor Orbán hátbadöfi Tuskot, úgy érzem, azt is demonstrálni akarja, hogy ő Európa egyetlen igazán erős populista politikusa, aki az EU legerősebb játékosainak is ellen tud szegülni. És minden más szélsőjobboldali vezetővel szemben neki van a legerősebb vezetői legitimációja”.

„Vigye magához mindent!”

A szerkesztő véleménycikke végén még ennél is tovább ment, kijelentette: 

ezek után, Lengyelország elérheti, hogy az EU élesebben még lépjen fel a jogállamiságot sértő Orbán-kormány ellen”.

Bartosz T. Wieliński gondolatait azzal zárta, a magyar miniszterelnök még sokáig nem számíthat pénzre az EU-tól. „Orbán tisztában van ezzel a veszéllyel, ezért is lebegteti, hogy további PiS-politikusok is menedéket kaphatnak Magyarországon”.

„Mit mondhatnék? Vigye magához mindet. Menjenek korrupt politikusaink Magyarországra, nekünk Lengyelországban legalább nyugtunk lesz. Legalább összekapcsolódik az igazságszolgáltatástól, jogszolgáltatástól való megszabadulás Orbán Viktor nevével” – olvasható a hvg360-on.

A Gazeta Wyborczára már évekkel ezelőtt rátette a kezét a Soros-hálózat

A Magyar Nemzet a 2023-as lengyel választást követően arról írt, hogy 2016-ban az Agora – a Gazeta Wyborcza balliberális napilap kiadója – súlyos pénzügyi helyzetbe került, ekkor lépett közbe a Soros György által támogatott Media Development Investment Fund, amely csaknem 17 millió dollárért megvásárolta az Agora ötmillió részvényét.

Emlékezetes, hogy ugyanez az alap támogatta meg Magyarországon a 444.hu-t, illetve a Magyar Narancs című lapot is. A Gazeta Wyborcza egyébként a Reuters Intézet szerint a tévéből, rádióból, print lapokból tájékozódóknak 12 százalékát éri el hetente, miközben az online lapokból informálódóknak szintén nagyjából az egynyolcada követi legalább heti rendszerességgel.

2022 januárjában a hálózat ugyanakkor továbbterjeszkedett: a második legnagyobb lengyel politikai újságban, a naponta az interneten nagyjából hárommillió ember által követett Rzeczpospolita nevű lap kiadójában is egy negyvenszázalékos tulajdonrészt vásárolt a részben Soros György érdekeltségébe tartozó Pluralis nevű médiakonzorcium.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1esperma
2024. december 23. 21:40
Érik Orbán szavazati jogának felfüggesztése. Lehet, h erre játszik? Januártól a jogsértett Lengyelország veszi át az EU-elnökséget. Ezek után nem fog kesztyűs kézzel bánni a ruszkicsicska, szövetség- eláruló, a nemzetközi jogot IS sárba tipró Felcsúti gazemberrel. Hazánk sajnos a Világ gazembereinek és bűnözőinek Paradicsoma lett. a Baltás Gyilkostól, a milliárdokat lopó Tiborcon és az elitélt Gruewszkin át, nemzetközileg körözött iszlamista terroristák, a pedofil FIDESZES nagykövetig , itt minden mocsadék kedvező elbírásálásban részesül.
1esperma
2024. december 23. 21:36
A jelenlegi lengyel kormány jogszerűen bírálja az arrogáns Orbanisztánt, amely már sokadik esetben szembemegy a joggal és a bűnözők pártját fogja. ORBÁN szabadon engedte a Baltás Gyilkost, a saját pedofil nagykövetét, a saját, milliárdos korrupcióval lebukott vejét, letelepedési kötvényt adott körözött terroristáknak, menedéket adott elítélt macedón sikkasztónak és most a 10 milliárd közpénzt eltüntető lengyel politikus-bűnözőnek is. Orban és rezsimje a jogerős bírói ítéleteket sem tartja be.
Janika50
2024. december 23. 13:33
Ez mutatja, ki akomcsi. Zsebében a bölcsek kövével, az abszult igazság birtokában van, vannak. Megállapitják ki a demokrata, az európai, haladó és azt is, ki korrupt. Innentől ez már nem is lehet kétséges. Korábban a Jaruzelsky volt az igazság osztó, most Tusk. Az egyik 19, a másik egy hilyán 20. Polyákia pont ott van, ahol 1985-ben volt.
madre79
2024. december 23. 13:16
Mocskos népírtó szemét!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!